Egyházi öltözékek méretre készítése, alakítása az Ön elképzeléseinek megfelelően!

Vállaljuk egyházi talár, miseruha, alba, stóla, egyházi palást, karing, reverenda, papi ing, dalmatika, ministráns ruha, és

egyéb textil kiegészítők (mint például templomi zászló és oltárterítő) egyedi megrendelésre történő elkészítését.

Ministráns ruha

Egyházi ünnepi viselet

A díszes ünnepi egyházi viselet a lelkészek, egyházi vezetők, tisztségviselők díszített, ünnepélyes öltözéke, amellyel emelik az

ünnepély fényét. Gyakori, hogy az ünnepi miseruha első alkalmazására az avatáskor, beiktatáskor kerül sor. A korai

kereszténység még nem használt liturgikus egyenruhát a vasárnapi úrvacsora során, azonban elvárta a résztvevőktől az

ünnepélyes öltözetet.

Református lelkészi palást

Reverenda

A reverenda az egyházi rend hivatalos, liturgián kívüli, mindennapi viselete. Általános formája egy hosszú ujjú kézelővel, oldalt

két zsebbel ellátott, bokáig érő, elöl végig gombos ruhadarab. Általában 33 gomb van rajta, Jézus életéveire utalva, de

vannak olyan szerzetesrendek, ahol ez nem teljesül (pl. a bencéseknél csak pár gomb van fölül). Ha cingulummal (a szent

ténykedéshez illő tisztaságot jelképező 10-12 cm széles, rojtokban végződő öv) viselik, akkor derékban szűk, ha anélkül,

lefelé folyamatosan bővül. Anyaga szövet.

A nyakra a reverenda alá kör formájú fehér kollárét (kemény gallér) vesznek fel. A reverenda ezt eltakarja, csak egy V-alakú

háromszöget vagy egy téglalap alakú kivágást enged látni. A kispapok reverendájának színe a II. Vatikáni Zsinatig vörös

vagy kék lehetett, ma ők is feketét hordanak. A fölszentelt papok reverendája fekete, illetve a hierarchiában elfoglalt helyüktől függ.

Szürke reverenda

Női reverenda

Papi reverenda

Szertartási viselet

A liturgikus viselet olyan ruhadarabok összessége, amelyeket istentisztelet során a szertartás vezetője (püspök, pap, diakónus,

lelkész, prédikátor), valamint a liturgikus szolgálatban (miseszolga, tanonc, lektor, kántor, sekrestyés,áldozás-segéd) résztvevők

viselnek.

Református lelkészi talár (palást)

Dalmatika

A dalmatika elsősorban a  katolikus liturgiák ruhadarabja, amelyet az egyházi személyek felsőruhaként, vagy a a miseruha alatt

hordanak. Lényegében egy hosszú, ujjas felső ruha. Az ortodox egyházakban a dalmatika megfelelője a szakkosz. A dalmatika a

2. században elterjedt dalmáciai (innen a neve) viselet. Általában fehér színű vászonból, gyapjúból vagy selyemből készül.

Eredetileg két piros vagy bíbor csík díszítette párhuzamosan, melyek hossza viselője méltóságától függött.

Rómában bő, térdig érő tunika formája volt, bő, csuklóig érő ujjakkal. A 3. században a püspökök ezt a ruhadarabot dalmatika

néven a polgári életben is viselték. Később papi ruhadarab lett, melyet ünnepnapokon viseltek. A 4. századtól  a pápa és

archidiakónusának díszruhája lett. A 9. században a papok a miseruha alatt kezdték viselni, amit azonban a pápa betiltott,

és csak a presbiter bíborosoknak, apátoknak, valamint másoknak csak kiváltságként engedélyezte. A 12. századtól már az egyházi

személyek hivatalos ruhája, melyet az alba fölött viselnek. Ettől kezdve eltűnt a két bíbor csík, és a dalmatika színe megegyezett

a miseruháéval. Itálián kívül már a 9. században rövidíteni kezdték hosszát és ujjait, majd a könnyebb felölthetőség kedvéért

bővítették a nyakán a kivágást és oldalt fölhasították, felöltése után pedig gombokkal, vagy szalagokkal erősítették össze.

A 15. század végétől a váll részt bojtokban végződő zsinór díszíti. A szokásos miseruha készlethez ettől fogva hozzátartozik

a miseruhával azonos anyagból és díszítéssel készült két dalmatika, amelyet asszisztenciás szertartásokon papok viseltek.

Ma a katolikus egyházban a diakónus és a szubdiakónus viseli ünnepi szentmiséken, litániákon és körmeneteken a liturgikus

színek szabályainak megfelelően. A püspökök a régi hagyományt követve, ünnepélyes alkalmakkor a miseruha alá könnyű

selyem dalmatikát vesznek fel, különösképpen az egyházi rend kiszolgáltatásakor. Püspökszentelés alkalmával a

szentelendő püspököknek is dalmatikát kell felvennie.

Dalmatika

Miseruha

A miseruha vagy kazula a nyugati egyházak körében elsősorban a római katolikus papok szertartási öltözékének külső darabja.

Egyes anglikán és metodista, valamint evangélikus kongregációk körében is használatos azonos szerepben. A bizánci rítusokat

követő keleti egyházak phelonionnak nevezik a megfelelő ruhadarabot.

Miseruha

Katolikus egyházi talár

Az egyházi talár (palást) a bokáig érő liturgikus (szertartási) fekete viselet (köntös), ami az úgynevezett kórus ruházathoz tartozik.

Az egyházi talárt liturgikus szertartások során  papok, ministránsok, sekrestyések, tanoncok, papnövendékek, és más, liturgikus

szertartáson résztvevő egyházi személyek viselnek. A talárhoz tartozó ruhadarab a kórusing, az úgynevezett rochett. Helyenként a

fekete színű, mindennapos viseletet, a reverendát is talárnak nevezik. Ministránsoknál a talár olykor igazodik a liturgikus napi

színekhez, gyakran legalább az ünnepnapok és a hétköznapok színei elkülönülnek egymástól (például vörös és fekete).

Papi talár

Luther-kabát

Ez a doktori talár egy bokáig érő, a mellrészen és a háton ráncokba szedett, bő fekete köntös volt, a doktorok, tudósok, bírók

díszruhája, mondhatni szolgálati öltönye. Valamiféle barett (lapos, kerek, ellenző nélküli sapka) is tartozott az öltözékhez.

A lutheri tanok prédikátorai a reformátorról véve mintát kezdték ezt hordani  egyetemi végzettségük is feljogosította őket erre.

Magyarországon a német nyelvet beszélő kereskedő- és bányavárosokban jelentek meg először a (német) lelkészek Luther-talárban.

Magyar vidéken idegenkedtek a külföldi viselettől, ezért a Luther-köntös is különféle változatokban jelent meg. A Luther-talár

(akkor még általában így nevezték) vagy -kabát szolgálati öltözékként való viselése egyre inkább elterjedt ebben az időben.

A hazai egyház története során országos érvénnyel első ízben az 1791. évi pesti zsinat rendelkezett a palástról. Így lett lassan

Magyarországon is Luther doktori talárjából evangélikus talár. Érdekesség, hogy a Luther-kabátot már a század vége felé elkezdték

magyarosítani: zsinórral és a megfelelő gombokkal látták el a mellrészen vagy egészen az aljáig. A  „magyaros Luther-kabát”

ezután már viszonylag gyorsan hódított. Kisebb-nagyobb eltérések persze mindig is voltak a liturgikus egyenruhán: egyesek

bársonygallérral készíttették, mások a mell- és a hátrészt is bársonyból csináltatták.

Luther-kabát

Evangélikus egyházi talár

A protestánsoknál a a talár megnevezés a papok fekete színű hivatali egyenruhájára vonatkozik. A talárok (köpenyek) kialakítása

(eltérő nyakrész vagy bélés) más és más attól függően, hogy az nemzeti egyházi, vagy önálló evangélikus egyházak alkalmazzák.

A Független Evangélikus Egyház körében a régi evangélikus Talár (V-kivágású, sálszerű  gallérral) az elterjedt. A talárhoz

összehajtott vászoncsíkot vagy nyakfodrot (hajtogatott széles gallér) hordanak. Az utóbbi időben különösen az evangélikus

egyházaknál használatos a stóla, ami a saját liturgikus színeikben fordul elő, vagy helyette nyakfodrot viselnek a talár felett.

Papi talár

Stóla

A stóla a római katolikus egyházban egy hosszú, szalag formájú szertartási ruha, a papi hatalomszimbóluma. Anyaga azonos a

miseruháéval. Az ortodox egyházban a megfelelője az orarion. A stóla nagyjából két és fél méter hosszú, szalag alakú, vállon

viselt ruhadarab. Karingen, albán a diakónus a bal vállán átvetve és a jobb karja alatt megkötve, míg az áldozópap a nyakában,

két vállán viseli. A II. Vatikáni Zsinat által előírt liturgikus reform után a papok a miseruha felett is viselik. Az idők folyamán

elvékonyodott stóla helyett ma ismét elterjedt a jelentőségének inkább megfelelő nagyméretű, széles és térden alul érő stóla.

Keleten a 4., nyugaton a 6. században jelent meg. Az elnevezés Galliából ered, ahol a 10. században vált általánossá. Eredetileg

egy kendő volt, amely az ókorban állami rangot jelképezett, végül egyházi rangot jelképező ruhadarabbá vált. Napjainkban a

stóla az egyházi személyek egyértelmű ismertetőjele a szertartásos cselekmények során.

Egyházi viselet

Kórus ruházat

Kórusruházatként, kórusi viseletként vagy kari ruházatként ismertek az egyházi tisztségviselők és a hozzájuk tartozó vallási rendek

különféle liturgiákon (a Szentmise kivételével) viselt  különböző öltözékei. Kórusruházatot laikusok is, mint például ministránsok,

oltárszolgák és kóristák is viselhetik. A kórusi viselet történelmileg a Római Birodalomból származik. A kórus ruhát ma különösen

a római katolikus, anglikán és a görög ortodox egyház használja.

Egyházi kórus fellépőruha

Alba

Az alba, vagy miseing egy bokáig érő, bő ráncokban eső, fehér, cingulummal (rojtos öv) megkötött, szűk ujjú szertartási ruha, a

liturgia végzéséhez szükséges lelki tisztaság szimbóluma. A 7. században „ujjas, bokáig érő ing” volt, a 8. században minden római

szent szolgálatot teljesítő személy (klerikus) viselte. A 10. században főként a clunyi reformot befogadó monostorokban

szerzetesek is viselték a kórusban. Csipkével és hímzéssel a 11. században kezdték díszíteni. A II. Vatikáni Zsinat után a liturgia

bármely szolgálattevője viselheti, szabása és formája változatossá vált.

Alba

Alba

Karing

A karing kifejezés alatt a fehér, széles ujjú, hosszú vászon viseletet (köntöst) értjük, amelyet a nem úrvacsorához kötődő liturgiák

során a római-katolikus, valamint anglikán egyházaknál a papok a reverenda fölött, míg a szentmisék alkalmával a ministránsok és az

oltárszolgák a talár felett viselnek. Korábban a gallér alatt gyakran a liturgikus napi színekben hordott karing a nyakig ért, és ott

egy gombbal volt összekötve. Napjainkban a karing nyakán egy négyszögletű kivágás található, amin keresztül a talár láthatóvá válik.

A karing szélei az ujjakon, valamint az alsó végén hímzéssel, vagy csipkével díszíthető. Történelmileg a karing az albából fejlődött ki.

Karing

Hímzett karing